A mai nap totálisan el lett cseszve.

Fizika témazárót kellett (volna!) írjak második órában és annyira ideges lettem tőle, hogy szinte szó szerint befaltam E egyik szendvicsét. Sima zsömle (148), margarin (737), párizsi (219). Ez még annyira nem lett volna nagy baj, de még az is kiderült, hogy a semmiért ettem meg, mivel a tanár végül el is halasztotta holnapra a dolgozatot.

Éppen tegnap jött meg a menzeszem. Nem tudom miért, talán a Jvel történtek miatt, teljesen felborultam tőle. Ideges vagyok, ingerült és FOLYAMATOSAN enni akarok. Enni akarok, ha pedig megteszem, egyszerűen elborzadok, miközben érzem ahogy az étel lassan megtölti a gyomrom. Zsír lesz belőle, HÁJ, undorító, ragacsos sárga massza. Nem tudom miért csinálom és miért nem tudom magam most fékezni. Erősebbnek kell lennem.

Mikor hazaértem, már teljesen rosszul voltam. A menzeszem teljes fordulatszámon megy, remegek össze-vissza, fáj a hasam és úgy szedem a görcsoldókat mintha tik-tak lenne, és közben ESZEM. Borzalmas vagyok és szánalmas. Sütit sütöttem, mert tegnap készítettem párat apáméknak és mikor osztálytársaim meglátták a fotókat ők is követeltek maguknak. És beleettem. Olyan BORZASZTÓAN kívánom a csokoládét, hogy komolyan úgy érzem megőrülök. És c gimi is elfogyott így abba se tudok kapaszkodni. Megint elbuktam. Simán lehet ebben a sütiben vagy 1000 kalória. 

Total: 2104 kcal.
NEM.SZABAD.TÖBBET.EGYEK.

Holnap nem eszem. Viszek magammal vizet és rágót. Cigit is tudok kunyerálni a többiektől illetve apámtól egy kis pénzt és akkor vehetek egy-két dobozzal talán. Holnap nem eszek semmit. SEMMIT. Nincs csak egy kis ez, csak egy kis az. Semmi és boldog leszek tőle.

(Még mindig 185 lbs. Kevesebbet nyomok mint évek óta, ami egy kicsit segít, de akkor is undorító. Bele tudok markolni a hájba és nem csak a hasamon, hanem a combomon, csípőmön, még a kibaszott KAROMON is. Vékonynak kell lennem. Vékonyabbnak kell lennem, hogy visszakapjak mindenkit akit elvesztettem.)

Szerző: iwillbeperfect  2011.04.12. 18:38 Szólj hozzá!

Címkék: kalória étrend botlás

A bejegyzés trackback címe:

https://iwillbeperfect.blog.hu/api/trackback/id/tr612820865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása